110007

2013.09.27.

Almádi 12 órás OB volt az idei év utolsó célversenye. A nyár második fele elég aktív lett, kicsit összejöttek a dolgok, és tekintélyes mennyiségű alvás és pihenés hiányt sikerült felhalmozni. Ami persze a teljesítményen erősen visszaköszönt. Az év elejei gyorsaságom már csak az emlékeimben létezett, szerencsére a hosszú lassúak még mentek. Hiába pihentem az utolsó két hétben amennyit csak lehetett, az már kevésnek bizonyult. Velencén se ment maradéktalanul az edzés végrehajtása. A verseny előtti pár futásnál is éreztem fáradtak a lábaim. Kitűztem 110 kilit, 60 az első felében, a második 6 órára meg 50-et.

Pénteken a tervezetthez képest jóval később sikerült leérni, viszont minden előzetes megbeszélés nélkül sikerült egy közös vacsorát összehozni. Jókat beszélgettünk, ment a poénkodás. Utána Zsótival visszamentünk Füzfőre.

Szombaton hajnali kelés, készülődés aztán irány Almádi. Rajtszámátvétel, a frissítők lerakása után szinte egyből eljött a rajt ideje. Se stoppert, se GPS-t nem indítottam, most nem  fenyegetett az a veszély, hogy túl erősen kezdek be. Palántával és Szilveszterrel beszélgetve kezdve kezdtem meg a körözést. Néhány karika után Csákány Kriszti is hozzánk csapódott.

Egy röpke óra után jött a meglepetés. Elfáradtam és már holtpont van. Lassan elléptem a csapattól, hagytam hogy vigyenek a lábaim. Az eső időnként eleredt, a hűtést biztosította. Kicsit befordultam, vártam, hogy mikor jön a fal és az igazi megrogyás. Körözgettem, óránként megkaptam Zsuzsitól a paskolást. Attila látta, hogy nem úgy mozgok mintha frissen és erőtől duzzadva versenyeznék. Aztán meglett az első maraton. Rövidesen megálltam pólót cserélni, mert a rajtam lévő vizes csúnyán kidörzsölt. Közben megbeszéltük, hogy a verseny után 2 hét pihenőm jön. Elkértem az MP3-ast, az órámat elindítva folytattam a körözést.A mért tempóval teljesen elégedett voltam, főleg úgy, hogy fáradtan pakolásztam a lábaimat. A félidőhöz közeledve vártam, hogy legyen a frissítő ponton leves meg egy pohár sör. A felénél kb. 63 kilinél tartottam. Leves nem volt, csak valami virsliszerű képződmény. Zsótinak szóltam, hogy egy pohár sört kérjen ki a büfé soron. Rábeszélt, hogy arra a 2 percre amíg megiszom üljek le.

Folytatódott a körözés, néhány karika után az iram szép lassan olyan jótifutisra csökkent. Nem zavart, számítottam rá. Kellemes meglepetés volt, hogy még mindig különösebb probléma nélkül versenyben vagyok. Aztán jött az első gond, sikerült eléhezni, persze a pálya legtávolabbi pontján, azt hittem soha nem érek be a versenyközponthoz. Egyből leültettek, rávetettem magam egy rántott húsos szendvicsre. Hozzá kóla, kezdtem helyrebillenni. Attila nem hagyta, hogy sokáig büfézzek, gyorsan visszazavart a pályára. Újabb körök. Kétszer is reklamáltam, hogy hiába mentem át a chip szőnyegen, a nevem nem láttam a tv-n. Már készültem az utolsó 3 órára amikor elkezdtek jönni a görcsök. A só és ásványi anyag szintem rendben volt, az izmok voltak túl fáradtak. A tempó egy perccel lassabb lett, rettenetesen idegesített, hogy az órám mutatta, hogy vánszorgok. Aztán lekapcsoltam a GPS-t és a stoppert, mivel még utána is sűrűn bámultam az órát, hirtelen felindulásból levettem és oda adtam Zsótinak, mondván nem az óra fut, hanem én. Jó ötlet volt, viszont onnantól kezdve fogalmam se volt róla mennyi van még hátra. Fejben ugyan nagyon erős voltam, de fizikálisan kezdtem szétesni, a görcsök miatt egyre szánalmasabb lett a mozgás, aztán eljött a pillanat, hogy kénytelen voltam gyalogolni, az legalább energikusabban ment. A lábaim kaptak egy kis időt, hogy az utolsó körökre valamennyire összeszedjék magukat. A végén az utolsó körre szokás szerint a tavalyi jótifutis zászlóval vágtam neki.

Lefújás után jöttek a fotószkodások, gratulációk, majd az eredményhirdetés. Nagy meglepetés lett, hogy a verseny első harmadának a végén megszerzett kategória helyezésemet sikerült megőrizni. Az meg külön öröm volt, hogy a Márton Team minden tagja dobogós lett. Jó kis csapat tagja vagyok. Egy tüske azért megmaradt bennem, mert hiába lett PB, a terv nem lett meg. Jövőre valamelyik 12 óráson visszavágok.