Ma reggel magyar idő szerint 6 órakor elrajtolt Athénból a nagyhírű ultramaratoni futóverseny, a Spartahlon.
A 381 fős mezőnyben 28 magyar futó indult útnak, köztük SZUFLA egyesületünk két tagja, Csécsei Zoli és Lőw Andris.
Zoli egész évben keményen edzett és sikeresen versenyzett, de egy hete még betegségből lábadozott. Ennek ellenére jól halad, bízunk benne, hogy megtartja helyét a középmezőnyben és sikeresen teljesíti ezt az embert próbáló versenyt.
Andrisnak kevés futás jött össze idén a három fiúcska nevelése mellett, de ő fejből megoldja, és akár bekötött szemmel is végig megy, hiszen most vágott neki 22. alkalommal a 246km távnak.
A Spartathlon történéseiről, a magyarok teljesítményéről sok helyszíni bejelentkezés olvasható a Spartathlon Magyar Csapat FB oldalon, az Index is ad közvetítéseket a versenyről.
Zoli és Andris szépen haladnak. A nemeai ellenőrzőponton (124km), ahol legkésőbb 22 órakor át kell haladni, Zoli 17:36-kor, Andris 19:31-kor volt.
Az időjárás futáshoz nem rossz, most kivételesen nincs az a rekkenő hőség, amely szinte minden évben pontról-pontra tizedeli a mezőnyt. Szeles, időnként szemerkélős időben futottak egész nap.
A 381 indulóból 370 jutott túl a 80km-es korinthoszi nagy ellenőrző ponton, ahonnan már enyhülnek a szintidők.
Este 7 körül, mikor besötétedett, rákezdett az eső. Így sötétben, esőben vágtak neki a táv második felének, ahol egy nagy hegyet is meg kell mászniuk.
Hajrá magyarok, hajrá szuflások!