2018.08.11-12. Kaposvár Deseda szupermaraton. Hétvégén Süssön Rád csapatban futottam a Deseda ultramaratonon 3 fős csapatban . A csapattársaim Gábriel Niki és Vicze Zoli voltak. Eddig kétszer egyéniben ugrottam neki a Deseda 18 körének így most látszatra a 6 kör olyan sima libának látszott .  Pénteken utaztunk le . Felállítottuk a sátrukat és átsétáltunk a strandra megnézni van e valami finom hideg meggysör. Volt olyan belga ,de bevallom belga ide vagy oda nekem a Rízmájer kézműves meggyes sokkal jobban bejön.  Délután 6-tól lehetett felvenni a rajtszámokat majd az este hátralévő részét bandázással töltöttük. A susnyás mellett felállított sátrunkat igazából nem sok minden világította meg így korán nyugovóra tértünk,hiszen reggel 6-kor rajtolt a csapatunk is az egyéni indulókkal. Nekem ez volt az első ilyen sátras kalandom így elég rosszul tudtam aludni. Ráadásul éjszaka kaptunk egy kiadós esőt jó kis susogós széllel. Niki volt az első futónk és nagy szerencsére reggel a rajtra szinte teljesen elállt az eső . Reggel még külön kis feladatunk volt mert eltünt Zoli egyik cipője. Nem is találtuk meg ám később hallottuk amikor bemondták keresnek egy darab rózsaszín papucsot is .  Körönként váltottuk egymást. A második Zoli volt és én a harmadik. az én 6 köröm ilyenre sikeredett 67 perc , 70 perc , 75 erc, 77 perc 80 perc és az utolsó 76 perc. Mindhármonkra jutott 2 maraton az össze időm 7 óra 27 perc. Kicsit lehettem volna gyorsabb, de maximálisan elégedett vagyok a köridőimmel hiszen a 14 kilométeres Deseda körön szinte nagyítóval kell keresni sík részeket. A strand átépítése miatt kb 800 méterrel arrébb költözött a rendezvény és volt egy kis új szakasz is a 7. km után na az borzasztó volt. a legcombosabb emelkedőn be kellett kanyarodni egy erdészházhoz, kijelölt út mentén menni egy kis kört majd a frissítős asztalok mellett visszatérni az emelkedőre. A kijelölt szakasz először lejtett majd kis sík rész és egy kis kaptató a frissítő sátorig. Ez valami rettenet volt és senki sem szerette ezt a lenyírt füves egyenetlen talajú szakaszt. Engem is lassított rendesen és minden körben a 7-8 közötti kilométerem lett a leggyengébb. Az eső miatt a páratartalom szinte mindig 100% körül mozgott , inni is kellett rendesen . Fogyott a cola és a sör .  Ahogy repült az idő rá kellett jönnöm ez a DUMA 3 fős váltóban sem valami leányálom.  Annak nagyon örülök ,hogy az egy 80 perc fölötti körömtől eltekintve nagyon kiegyensúlyozottam futottam , Nikinek és Zolinak ez a fajta terhelés még újdonság volt de nagyon szépen megoldották ők is ezt a nagy kihívást. A nap folyamán kiderült a cipő tolvaj valószínűleg egy róka volt. A papucsról nincs információm , de Zoli cipője a sátrunk mögötti erdőből előkerült , mert a szomszéd sátorban lakó kisfiú meglátta.  Alvás nélkül is elég jól bírtuk a kiképzést és ugye aminek eleje van annak vége is .  Az 5. körömben a nagy sötétben kis Vuk a zölden csillogó szeme valószínűleg feltöltött szuflával, mert szinte a befejező körben éreztem magam a legjobban . Az egyre fokozódó melegben gyorsan repültek a kilométerek. Szinte észrevétlenül pörgött le a 13900 méter és csak azt láttam az út mellett Niki lengeti a Süssön Rád pólót. Gyorsan felvettem és átrobogtunk a célkapun. Az első utunk természetesen a büfé sátorhoz vezetett és személy szerint én 2 jó hideg sörrel hűtöttem le a torkom.  Ahogy a padon beszélgettünk odajött hozzánk egy egyéni induló segítője, hogy Niki segítsen már a srácnak az utolsó kilométereken. Niki át is ment a gáton a strand felé mi pedig lementünk a sátrunkhoz. Már papucsban megettem az ebédem és közben arra gondoltam a Gábor nekem is jó cimborám és egy sörrel felfegyverkezve elindultam Niki után . Arra gondoltam ez tuti jól fog esni a Gábornak. Lebattyogtam a látogató házig és a padon sörözve vártam hogy felbukkanjanak Nikiék. Ők nem jöttek ,viszont nagyon jót tudtam drukkolni a 2/3 maraton délben induló mezőnyének. Egyszer csak amikor már majdnem feladtam a várakozást jöttek Nikiék és szépen besétáltunk együtt a célba. Útközben Niki és Gábor (főleg Niki ) azon agyalt még rengeteg idő van és belefér még egy kör. Gábor rábólintott.  Az egyéni frissítősávban láttam ott ül Kapitanov Vili és picit leültem hozzá beszélgetni. Úgy voltam vele gyorsan beérem Nikiéket, amikor Vili segítője olyan szépen megkért menjek már egy kört Vilivel. Átfutott a fejemen , hogy már Gábornak is igéretett tettem ám Vilinek avval a körrel lett volna meg a 4. maratonja így módosítottam a tervet.  Papucsban lefutott 84 kilométer után egy plusz kör de nem is érdekelt,mint ahogy Nikit sem. A kör végén Vili segítője könnyes szemmel mondott hálás köszönetet ettől picit elérzékenyültem én is és ebben az állapotban maradtam Kádár Kitti befutójáig. Mindent összevetve a szufla velünk volt és még a nap is szépen sütött ránk. fantasztikus hétvége két fantasztikus csapattárssal és sok sok jó cimborával mindent megér. ui. A beszélgetéseink során az is kiderült , hogy a Deseda környéki rókák roppant barátságosak és simám leülnek olyan asztalok mellé ahol emberek étkeznek,hátha leesik nekik pár jobb falat. Na igen ez logikus hiszen mennyivel könnyebb ,mint Tásra vadászni.