Fogadjátok szeretettel Tigyi Laci élménybeszámolóját!
“Június 2. 34. Plitvice maraton.
Idén ismét kiutaztam Plitvicére egy nagyon szuper csapattal. Viszonylag kemény verseny és úgy gondoltam jól fog jönni némi szuszogás a plitvicei dombokon a gleccser maraton és a Deseda ultra előtt. Elég dúrva edzéseket tolok a cél érdekében így ezt eleve hétvégi hosszú edzésnek szántam. Pénteken reggel indultunk két kisbusszal. Délután elfoglaltuk a szállásunk és mit mondjak elég stresszes vidék volt. Az út mellett kapirgáló tyukok és más semmi , csak a dombok és a csend. Hát megfogott rendesen. El tudnám ott képzelni magam hosszabb távon is. Már péntek délután felvettük a rajtcsomagokat így a szombatunk a plitvicei tavak és vízesések nézegetésével telt. Délután Szekeres Feri bácsival drukkoltunk az 5 kilométeres mezőnynek amelyben több utitársunk is részt vett. Vasárnap 9-kor rajt, Izgalomnak nyoma sincs. Tervem sem volt. Max annyi , hogy jobb legyek mint az ottani legjobb időm, ami 3.50. A csapatból egyedül futottam a klasszikus távot. A mezőny végéről indultam így nem tudtam elfutni az elejét. Amikor ritkult a mezőny beindítottam a rakétákat. Kellemes 4.30-as tembóban csorogtam lefelé a lejtőn amíg pár km után a gyomrom be nem jelzett,mert utána már kipattanási opciókat is kellett figyelnem. Tök jól haladtam így is,de 7 km-nél végre meglátogathattam a bokros részt. Időt azt vesztettem így a maradék lejtős részt ami még kb 2 km volt egy kicsit haladósabbra vettem amibe mint utóbb láttam 3.40-es tempó is becsúszott. Kényelmesen ment úgy is és akkor már sejtettem az ottani egyéni csúszom meg fogom dönteni. 9 km-nél jöttek az emelkedők. Az elejét még élveztem , de ahogy csak kaplattam felfelé egyre fogyott a power. Itt nem is erőlködtem mert tartalékoltam az energiáim a lejtősebb részekre., csak az emelkedők nem akartak fogyni. Amikor végre megérkezett mintha mi sem történt volna bőven 5 percen belüli tempóban ereszkedtem lefelé. Tök jól éreztem magam az uton. Semmi komolyabb holtpont, alig frissítés,de működtem. Az utolsó bő 3 km is emelkedett ami már nem esett jól,de nem is szemvedtem tőle. Tettem a dolgom, haladtam felfelé. :) A vége 3.45.49 lett ami 5 perccel jobb az eddigi legjobb plitvicei időmnél. Persze a célban nagyon jól esett a hideg csapolt sör.le is nyomtam belőle hármat. :P Valamiért szeretem ezt a helyet és talán még visszatérek egy korcsoportos helyezésért. Idén az 55-65 korcsoportban 8. helyen végeztem 40 futóból , abszolútban pedig 59. lettem 293 indulóból. Így maximálisan elmondhatom a szufla idén bennem volt. :)
Bízom benne, hogy találkozunk