Köztünk élő Értékek – A SZUFLA interjú sorozata
1. rész
Testnevelés és biológia tanár, 2014 óta a Szufla Egyesületünk tagja.
Nagyon büszkék vagyunk rá, hiszen az eddigi sportsikerein túl ez évben Spártai Hőssé is vált.
Török-Illyés Lászlóval beszélgethettem a futásairól, az eddig elért eredményeiről, a gyönyörű családjáról, a céljairól és nem utolsó sorban a szeptember végén, Görögországban lezajlott Spartathloni versenyről.
„Általános iskola 5. osztályától kezdve kajakoztam. Volt egy edzőtársam, akinek megtetszett a biciklije, ő triatlonozott. Elkezdtem biciklit szerelgetni, aztán mikor már volt biciklim is, elkezdtem én is triatlonozni.
1991-ben, 13 éves koromban olvastam először az Ironman versenyről, hogy létezik ilyen. Már akkor nagyon megtetszett. A kajakos edzőm döntés elé állított, hogy válasszak a triatlon és a kajakozás közül melyiket akarom csinálni. Én a triatlon mellett döntöttem. Kisebb-nagyobb sikereket értem el benne, tetszett, szerettem csinálni.
Az első Ironman versenyemre 1999-ben került sor. Még öt Ironman versenyen vettem részt, a 2004 es és 2005 ös versenyek komolyabbra sikerültek, 9 óra 40 és 9 óra 20 percesek voltak. Aztán bővült a családunk, megszületett az első gyerkőcünk, Petra. Jött a költözködés, lakásfelújításba vágtunk, így háttérbe szorultak az edzéseim, nem volt elég időm a felkészülésekre.
2009-ben is és 2010-ben is, 32 és 33 éves koromban Bonyhádon megcsináltam a dupla Ironman kihívást, ami 7600 m úszás, 360 km kerékpározás és 84 km futás folyamatos teljesítését jelenti.
Mindkét évben a Magyar Dupla Ultratriatlon Bajnoka is lettem, az időim 2009-ben 26:01:51 perc, 2010-ben pedig 26:01:37 alatt sikerült megcsinálnom
Ez után a Bonyhádi verseny után egy hosszabb szünetet tartottam és a családommal töltöttem a legtöbb szabadidőmet.
A 2014-es Ultrabalaton versenyen, 212 kilométeren 24:46 perc alatt értem célba, a kecskeméti 24 órás versenyen 213.5 kilométert sikerült összehoznom.
2014. november 8-án, a Velencén megrendezett 6 órás ultrafutó országos bajnokságon 1. helyezett lettem (bár két srác megelőzött, csak nekik nem volt versenyengedélyük). Ezen a versenyen az indulók egy 1150 méter hosszú, hitelesített aszfaltos futókörön teljesítik a versenyt, 6 óra alatt 76600 métert futottam.
2015. április 11-12. Torinóban a 24 órás ultrafutó világbajnokságon 221 km-t teljesítettem.
- szeptember 26-án elérkezett a Spartathlon ideje.
Rengeteget olvastam erről a versenyről. Tervben volt, hogy el szeretnék rá jutni. A nevezésemhez, a kiutazásomhoz anyagilag nagyon sokat segítettek a családtagjaink, a barátaink. Ezúton is köszönöm nekik!
Nem tudom kinek mennyire ismerős a Spartathlon verseny, röviden erről csak annyit, hogy egy ókori történetnek állít emléket, Hérodotosz írása szerint a Pheidippidész nevű futár Athénból Spártába futott i.e. 490-ben azért, hogy segítséget kérjen a perzsák elleni háborúhoz.
Az 1983 óta évente rendezett verseny szeptember utolsó péntekén rajtol, és a futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig futnak.
A verseny szintideje 36 óra, de a menet közbeni, szigorú részidőket is tartani kell.
A Spartathlonon a célba érők olajágkoszorút és érmet kapnak, a verseny nem pénzdíjas.
A nevezés is feltételekhez kötött. A négy feltétel közül legalább egyiket teljesíteni kell a verseny évében vagy az azt megelőző két évben. Sorsolással is dönthetnek arról, hogy ki vehet részt a versenyben.
– Teljesített egy 100 kilométeres versenyt 10:30-nál jobb idővel.
– Korábbi Spartathlonon szintidőn belül eljutott Nesztaniig (172 km).
– Korábban sikeresen teljesített egy Spartathlont.
– Teljesített bármilyen 200 kilométeres, vagy annál hosszabb versenyt időeredménytől függetlenül.
A nevezés tavaly még néhány perc alatt megtelt, így akkor nem sikerült neveznem. Idén hosszabb időszak állt rendelkezésre a nevezések beküldésére, az összegyűlt nevezések közül később sorsoltak a görögök. A nevezést egyébként 390 főnél le is zárják, ennél többen nem vehetnek részt a Spartathlonon. Ebből a 390 nevezőből is, ebben az évben 174-en értünk be a célba, és ez még egy jó évnek számított… volt év, mikor csak a versenyzők 15 % a ért be a célba.”
**********************************************************************************
Az interjú 2. része péntek reggeltől lesz olvasható itt a Szufla oldalunkon.
A folytatásban Lacival a Spartathloni versenyéről, az ott átélt élményeiről, tapasztalatairól és a jövőbeni álmairól, céljairól, terveiről beszélgettünk.
- rész
Török-Illyés Lászlóval a Spártathloni verseny felkészüléséről, a több mint 34 órán át tartó versenye alatti nehézségeiről, az örömeiről, a tapasztalatairól beszélgettünk, valamint a jövőben megvalósításra váró álmairól, céljairól, terveiről is megkérdeztem őt.
Fogadjátok szeretettel Laci görögországi élménybeszámolóját!
„A versenyre különleges felszerelésem nem volt. A cipő és a Garmin órám volt talán a két legfontosabb eszközöm a felszerelési listámon. Ezen kívül a azok a táplálék kiegészítők, amire feltétlenül oda kellett jobban figyelnem. A versenyre én egyszerű sót, energia géleket, aminosavat (BCAA) és magnézium tablettát vittem ki. Izomgörcsöm egyáltalán nem volt, és gyomorproblémáim sem voltak. A frissítő pontokon kaptunk meleg levest, meleg tészta ételt, ezek nagyon jól estek. Én sajnos kísérő nélkül utaztam ki, itt akinek volt segítsége, kísérője, az sok időt tudott megspórolni. Utólag visszanézve a Garmin adatait, több mint két órát töltöttem el összesen a verseny alatt azzal, hogy a hátizsákomat töltöttem, bepakoltam a következő útszakaszra, stb. .
Az volt a tervem, hogy a verseny elején 5.30-6 perces km-eket fogok futni. Van két futó, akik egyébként a példaképeim is, Stu Thoms ő német, illetve Ivan Cudin aki olasz, és aki segített is nekem a felkészülésben. Közel áll hozzám és tudtam azonosulni a felkészülési tervével, ő hozzám hasonlóan edzett, nem 300 km feletti a heti futóedzése, ,,csak” 150-180 km-es. Szóval próbáltam úgy futni, hogy ne nagyon maradjak le tőlük az elején,és semmiképp se előzzem meg őket…gondoltam első bálozóként nem lenne bölcs dolog ellépni két tapasztalt versenyzőtől, akik már mindketten nyertek Spartathlont. Sokak sajnos túl gyors iramban kezdtek és sajnos nem tartott ki az erejükből a végéig. Nem véletlenül ez a világ egyik legnehezebb futóversenye. A legnagyobb akadály egyike volt a meleg. Az első nagyjából 80 – 90 kilométeres szakaszon végig a tűző napon futott a mezőny, árnyék nagyon kevés helyen volt. A hőmérséklet reggel igaz, hogy még 20 fok körüi volt, de napközben már 30 felett.
Rengeteg versenyzővel tudtam a futás alatt megismerkedni. Mindegyikőjükkel angolul tudtunk beszélgetni. Volt argentin, brazil, görög, belga, japán, francia, német, koreai, kínai futótárs, akikkel az út folyamán találkoztam, beszélgettem és együtt futhattunk. Ez más mint egy hétköznapi futóverseny, más a hangulat, sokkal közvetlenebbek vagyunk egymással. A legnagyobb segítségem Lajkó Csaba barátom volt, akivel az utolsó 50 kilométeren együtt haladtunk. Az utolsó frissítőponton leültünk megvárni a mögöttünk futó magyarokat, úgy tudtuk, négyen jönnek mögöttünk. Vártunk kb. 25 percet, ez alatt Kreidl Csabi ért utol minket, végül vele és Lajkó Csabival hármasban futottunk be.
A 34 óra 45 perc alatt aludni egyáltalán nem aludtam, eszembe sem jutott, nem is igazán éreztem hiányát az alvásnak. 130-140 km-nél elkezdenek jönni a meredek emelkedők, és ez még nem is a hegy volt, hanem a hegyre való ráhangolódás. Itt volt olyan, hogy teljesen egyedül futottam körülbelül fél órán át, akkor egy kicsit el is bizonytalanodtam, hogy jó helyen vagyok e egyáltalán, vagy esetleg eltévedtem.
A távon egyébként vannak orvosok, akik ha úgy találják, hogy egy-egy futó már nem tudja tovább futni a távot, teljesíteni pedig végképp nem fogja mert sántikál, rosszul néz ki, attól a rajtszámot elkérik és fel kell szállnia a kísérő buszra.
A hegyhez, amikor odaértem már a 152. km-nél tartottunk. Az emelkedő első része egy hosszú – kb.8 kilométeres szerpentin, itt – ott 7 – 10 % közötti emelkedéssel. Ezt egy sziklás, meredek rész követi, valami ösvényféle, amit a kecskék tapostak ki a hegyoldalban. Ez a rész eléggé csúszott, sziklás, morzsalékos volt a talaj, ráadásul 2 kilométeren kb. 550 métert emelkedik az út. Itt egyes szakaszokon inkább mászni tudtam, nem futni. Amikor felértem, akkor jött a vicces rész, mert le is kellett ugyanilyen körülmények között jönni a hegyről. Több helyen is megcsúsztam, volt egy japán futótársunk, ő elesett, gurult is egy kicsit, eléggé össze is törte magát, viszont láttam a célban, hogy befutott és befejezte a versenyt ő is.
Az eső többször eleredt, felázott a bőrünk a cipőinkben, és ez sokat nehezített a tovább haladásban. Fél óránként esett az eső, ez az a sűrű, alig átlátható eső volt.
A hegy után egy 15-20 km közötti síknak tűnő szakasz következett, de később visszanézve a Garmin adatait látszott, hogy ez sem volt sík rész, pici emelkedő volt benne, ami megint csak nehezítette a gyorsabb haladást. Utána értünk ki a Spártai főútra, ami egy kanyargós, több emelkedőkből összeálló kb. 450 m szinteltérésű szakasz volt. 10 kilométerrel Spárta előtt van egy nagy kanyar az útban, ahonnan már látni a várost. Innen azonban még több kisebb településen keresztül vezet az út, mindig azt gondolta az ember, hogy na végre, beértem Spártába … aztán az út szélén megláttál valami teljesen más településnevet a táblán.
Spárta határában van egy benzinkút, oda küldtem előre a válogatott mezemet, leadtam a futózsákomat, át is öltöztem a befutáshoz. Spártában már rengeteg ember várta a befutókat, nekik a Spartathlon egy hatalmas ünnep is egyben.
Mi 3-an magyarok Kreidl Csaba, Lajkó Csaba és én, bevártuk egymást a cél előtt és együtt futottunk be a célba a magyar zászlót tartva. Görög kisgyerekek futottak be velünk együtt a célba, és a magyar zászlót ők is velünk tartották. A befutáskor nagyon jól éreztem magam, akkor és ott semmilyen fájdalmam nem volt, örültünk, és nagyon-nagyon boldogok voltunk, hogy elértük a király szobrát.
Beérkezés után megkaptuk a fejünkre az olajágkoszorút és az érmet, és a spártai lányok megkínáltak bennünket az Evrotasz folyó vizével.
Utána taxival elvittek bennünket a szállásunkra, megvacsoráztunk és igyekeztünk kipihenni az elmúlt nagyjából másfél napot. Másnap elég furcsán mozgott mindenki, de 2 nap múlva már futottam is egy keveset, ami természetesen egy nagyon lassú, inkább csak átmozgató, rövid távú edzés volt.
Hálás vagyok a feleségemnek a sok türelméért, a támogatásáért, azért hogy a hátteret biztosítja nekem, a gyermekeimnek, akik ugyan még sokat nem is értenek ebből, de azt érzik, hogy kevesebb időt tudtam mostanában velük tölteni.
Minden nap edzettem a verseny előtt. Pihenő napon 5-6-7 km-t futottam, másnap résztávos edzést tartottam, szerdán kb. 15-25 km futás volt, csütörtökön egy hosszabb résztávos edzéseim voltak, ami kb. 32 km-re jött ki, pénteken és szombaton pedig egy könnyebb, 10 – 20 km edzés, vasárnap pedig vagy hosszú futás, vagy 10 km bemelegítő után 10 – 20 km verseny, és 10 km levezető futás volt a program. A hosszú futásoknál volt, hogy Ráckevére futottam el, onnan vissza Dunaharasztira és onnan haza Szigetszentmiklósra.
Amikor jött a Szufla verseny augusztusban, az egy jó hosszú edzésnek számított nekem, – ezen a versenyen az 52 km-es távot futottam le – ez egyben felmérő is volt számomra.
Szufla tag egyébként 2014-ben lettem. Igazából már több futótársam is tag volt, nekem pedig kellett az országos bajnoksághoz hogy elindulhassak Egyesületi versenyengedély, amit a Szufla Egyesületen keresztül kaptam meg.
A Spartathlon versenyen számomra kiderült, hogy több hegyi edzést kellene tartanom, illetve be kellett volna iktatnom még egy-két 100 kilométer körüli versenyt is.
A fő cél a célba érkezés volt, de volt egy elvárásom is magammal szemben, 29 – 30 óra között szerettem volna beérni. Sajnos betegen utaztam ki, a kitűzött időből már az első 80 kilométernél kicsúsztam. Talán sikerül még valamikor újra indulnom a versenyen, és megpróbálni teljesíteni ezt a célt.
Az idei terveim között szerepel még a monacói 24 órás futóverseny, ami jelenleg még csak álom, mert nem tudom a nevezést és a kiutazást megfinanszírozni magamnak.
Kinéztem egy versenyt jövő áprilisban, ami Toscana-ban van, 100 km-es a táv és ez már egy komolyabb pénzdíjas verseny. Itt az első helyezett díjazása 5000 Euro, de még a 10. helyezettet is pénzdíjban részesítik. Persze valószínűleg lesz ott sok nálam gyorsabb 100 kilométeres futó, de egy próbát megér….
Jelenleg pedig a novemberi 6 órás országos bajnokságra készülök, amelyen szeretném megvédeni a tavalyi évben elért bajnoki címem és ez évben újra megnyerni ezt a versenyt.”
Szigethalom