Kormány László Szufla tagunk hétvégén részt vett a UPC MOBIL UTT 111 ULTRA Tisza-tó versenyen. A versenyről írt beszámolóját és az ott készült képeket fogadjátok tőle szeretettel. Gratulálunk Laci az elért szép eredményhez!

„Második alkalommal indultam el ezen a versenyen. Óriási hálával tartozom a verseny szervezőknek és az összes frissítő ponton kit levő ismerőseimnek a központban is az a sok segítséget amit ezen a versenyen nyújtottak felénk. Köszönöm szépen édesanyámnak a 12 éves öcsémmnek aki 13 km futót mellettem és Lajosbának akik autóval kísérték minket. Nagyon büszke vagyok a párommar Hrenkó Róbert-re akinek ez volt az első biciglis kísérőm a 111 km- en. Reggel három óra negyvenkor kelltünk és indultunk a Toszafüredre. Az út a Tisza-tó mellett a tó szépsége és a táj szépsége el ragadó volt. Poroszló-t el hagyva egy kedves autós nem oda illő modoral be szólt a kisérőmmnek ami nekem se eset jól és én olyan vagyok, hogy abban a minutumban vissza is szóltam. Nem mert tovább kötekedni de szerintem folytata volna. 80 km után már nagyon fárasztó volt, hogy vagy a hátam mögül vagy elöröl jöttek az autók és nem mindenki húzódott le. Itt már fáradtan erre a fizikai és szellemi fáradság-tól nyűgös és ingerlékeny voltam amit jól kezelt a párom. Csak annyit mondott menjünk meg tudom csinálni. Ezek a szavak nagyon jó hatással voltak rám. 11:23:11 mp alatt sikerült teljesíteni 5helyre volt elég. „

Betpark
Betwild
matadorbet güncel giriş
Ligobet Giriş
Betpark Giriş
Betgaranti
betgaranti giriş
Fixbet Giriş
Zbahis
Betgaranti
Fixbet
Acrobet Giriş
Kolaybet Giriş
Betgaranti Giriş
Betci
matadorbet
Betpark
Acrobet giriş
Betpark Giriş
Kolaybet Güncel Giriş
Betpark
Acrobet
Ligobet Güncel Giriş
betmarino
Kolaybet
acrobet
Betpark
Acrobet
matadorbet
Kolaybet
Zbahis
Betmarino
Ligobet
Betci
betgaranti giriş
Betmarino Giriş
Betpark
Betpark
Betgar Giriş
Fixbet
boost-google
Ligobet Giriş
matadorbet
Betgaranti
Betci