2020. 09. 27. X. Kikelet félmaraton Baja. A tegnapi nagy rohanás után kíváncsian vártam hogy működnek a béka lábak. Rajt előtt picit kocogtam ami nem nagyon esett jól , de csak pár 10 méterig. Rendeződött a mozgásom és könnyedén elcsorogtam a rajtzónához. Bátor voltam és az első rajttal indultam ami a 4-5 perc közötti tempó volt. Megláttam egy népes Mogyis csoportot és beálltam mögéjük. Néztem az órám 4.35-ben haladtak . Hja gondoltam jó lesz ez nekem is és megyek velük amíg bírom. A fiatalok lassan elkoptak a csapatból és egy fiú maradt előttem. Sebaj gondoltam , követem. Teltek múltak a kilométerek és még mindig jó volt a terv. Rá is csodálkoztam mert a tegnapihoz képest lényegesen nehezebb vonalvezetésű pálya volt. Aszfalt , múrvás rész , kockakő , sok kanyar és imitt amott szellőcske. Úgy 17 körül az iramfutóm picit beleerősített , de igazából ez nem is számított , mert tudtam tartani a saját tempóm is egészen a végéig. A vége 1.34.36 ami abszolút 29. és korosztályos 1. helyezést ért. A maszkos bulitól függetlenül egy nagyon szuper kis verseny volt sok sok kedves futós ismerőssel és baráttal. Nagyon jól éreztem magam Mogyiéknál szóval tavasszal visszatérek ♥️ és mint már tudjátok a Szufla ma is bennem volt 👌🏃🐸♥️

zlot
onwin
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
casibom
starzbet
holiganbet
1xbet
meritking
betist
dinamobet
madridbet
grandpashabet
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
zlot
onwin
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
holiganbet
starzbet
casibom
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
https://contourclub.co.uk/
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
onwin
grandpashabet
jojobet
bets10
maksibet,
zlot
onwin
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
maksibet
bets10
jojobet
casibom
starzbet
holiganbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
bets10
jojobet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
zlot
betist
dinamobet
madridbet
grandpashabet
onwin
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
nisanbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10