A Szuflások közül néhányan ma félmaratoni futóversenyen vettek részt, volt azonban, aki a kalandos futást választotta. Sztrapkó Norbinak (oszlopos Szufla tag) régóta mesélem, hogy Tök környéken található hétvégi nyaralómból a kerti munkák előtt kb. 14 km -t szoktam futni a zsámbéki hegyvonulaton fel-le, egy nagyon kemény futópályán, ahol szinte minden alkalommal kitikkadok. Egyszer elkísért Norbi és kb. Anyácsapusztánál mondtam neki, hogy 3 éve készülök kibővíteni ezt a távot a jobboldalon látható kis hegy meghódításával. (Kakukkhegy.jpg) “ Benne vagyok én is” jött az azonnali válasz. Kedden meg is beszéltük, hogy, ha nincs nagy eső, akkor szombaton hajrá, megcsináljuk. 9 óra körül érkeztünk meg Tökre, ahol 10 fokos hőmérséklet fogadott bennünket. De az első 600 méter megtétele után ez nem igazán foglalkoztatott bennünket, hiszen az első 600 méter hegynek felfelé megy, aztán picit lejt, aztán megint fel. A pálya gyakorlatilag olyan, mint a hullámvasút és a természet tavaszi színei csodálatosak. Anyácsapuszta után tehát letértünk a régi pályáról és jobbra fordultunk a “hegy” felé. Kiderítettem kisebb nyomozás után, hogy ezt Kakukk-hegynek hívják. 2 km után ott találtuk magunkat a lábánál. Kőkemény volt felfelé a kissé sáros szántóföldön, mezőn, kis ösvényeken. Egyébként az esőzés miatt cipőnk talpán folyamatosan sárcsomó volt, amit nem kell mondanom, hogy futás közben mekkora plusz terhet jelent. A táj lenyűgöző, de a pálya annyira meredek volt, hogy többször belesétáltunk. Persze Norbi már 100 méterrel előttem megy. Mire azt gondoltuk vége, még hátra volt egy kemény 150 méter. Kb. 1,3 km alatt 213 méterről 338 méterre futottunk fel. A fénykép hátterében látszik a gyermelyi tésztagyár, tehát Pest megyéből átértünk Komárom- Esztergom megyébe. Ez volt az 5. emelkedő, a legkeményebb, jól esett a hegy túloldalán a lefelé vezető út. Folytatódott a hullámvasút. 232 méterre ereszkedtünk, majd újra fel 312 méterig. Egyszercsak a főút mellett futva jött a tábla: Fejér megye. Itt gyakorlatilag a lábaim már készen voltak, sőt a kisebb szédülések is jelezték, hogy az egy darab banán reggeli kevésnek bizonyult. Norbi azonban a zsámbéki színházi bázisig felszántotta az aszfaltot, kikerült a látóteremből, miközben visszaértünk Pest megyébe. Norbi szembejött velem, megvárt, de az emelkedőkön Porscheként vágtatott felfelé, mégis a közel 20 km utolsó 600 méteres szakaszát együtt kocogtuk lefelé. A telken Norbi megkapta jól megérdemelt sörét én pedig egy kötelező fél literes kólával vígasztalódtam, ami visszahozta a cukromat és így haza tudtam vezetni. A hegy meghódítva! Köszi Norbi, nélküled ma is csak 14km -t futottam volna. Hazafelé a kocsiban Norbi: “Minden hétvégére kéne egy ilyen” – ez kész :)
