Idén is megrendezésre került a már hagyománnyá vált Szufla támogatói est, melynek ez alkalommal is a Városi Szabadidő Központ adott otthont.
Az idei verseny során temérdek támogató és segítő tette oda magát, hogy a hosszú idő óta először  több mint 400 benevezett futó számára tökéletes nap lehessen 2025. augusztus 9-e.
Az este Sztrapkó Norbert, a Szufla elnökének elismerő szavaival vette kezdetét, aki köszönetét fejezte ki az egyesület nevében a hihetetlen magas számú támogatónak és segítőnek, majd Fáki László polgármester úr is méltatta a megjelenteket és biztosította az egyesületet Szigethalom Város Önkormányzatának támogatásáról és persze polgármester úr személyes közreműködéséről a jövőben is.  Végezetül Regényi Tiborné Aranka néni is elmondta, milyen régóta áll ő is amögött a nagyszerű cél mögött, hogy sportolásra ösztönözzük az embereket, kihasználva a helyi adottságokat és arra buzdított, hogy a többi megjelent is tartson ki az egyesület mellett.
Az étel elfogyasztása előtt már csak egy kötelességünk maradt, de ez igazán édes kötelesség volt. A Szigethalmi fogyatékosok Nappali Intézetének vezetője Rácz Andrea és a megjelent gondozottak részére jelképesen átadtuk a futóverseny alkalmával gyűjtött 316.000 Ft-ot. A hagyományosan évente négy alkalommal megrendezésre kerülő FONI sportnap mellett a felajánlott letéti díjakból beérkezett összeggel is támogatjuk az intézményt minden évben.
A vacsorát Erdélyi Vendel és kedves felesége, Andi készítette, fantasztikus gulyást főztek, köszönet érte!
A Szufla csapata gondoskodott az étel, a sütemények felszolgálásáról és minden igényt kielégítően szolgálta a rekord számban megjelenő támogatót és segítőt. Nagyon jó hangulatban telt az este, sokat nevettünk és jó volt újra találkozni!

Összefoglaló videó a támogatói estről: https://www.facebook.com/share/v/1BbuNpZfMb/?mibextid=wwXIfr

Reméljük minden kedves támogatónk és segítőnk jól érezte magát és jövőre is újra velünk tart, a 2026.08.08-án megrendezésre kerülő -jubileumi – XX. Szufla Futófesztiválon!

Köszönjük!

 

Maksibet
zlot
zlot
onwin
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
casibom
starzbet
holiganbet
1xbet
meritking
betist
dinamobet
madridbet
grandpashabet
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
zlot
onwin
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
holiganbet
starzbet
casibom
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
https://contourclub.co.uk/
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
onwin
grandpashabet
jojobet
bets10
maksibet,
zlot
onwin
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
maksibet
bets10
jojobet
casibom
starzbet
holiganbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
bets10
jojobet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
zlot
betist
dinamobet
madridbet
grandpashabet
onwin
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
nisanbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10