4. Miklósi Futónap, 2019.04.07.
Az elmúlt évek ultrás próbalkozásai és kudarcai után úgy gondoltam,idén rövidebb távokra próbálok felkészülni.
Van annak előnye,ha ,,látni” a táv végét (vagy legalább el tudod képzelni,hogy valahol vége van…).
A sorban az első verseny idén a hazai pálya,és a Miklósi Futónap félmaratonja volt.
Sok minden szólt mellette: sík,hazai pálya, sok – sok ismerőssel és tanítvánnyal a versenypályán és mellette is.
Nagyon készültem a versenyre,a cél egy 1:18 környéki félmaraton volt.
Decembertől készültem, szerencsére se sérülés,se betegség nem hátráltatta a felkészülésem. Sikerült beújítanom egy szuper versenycipőt,gondoltam,ha már lelkiismeretesen végigdolgoztam 14 hetet,ezzel még egy kicsit hozzátehetek a felkészüléshez.
A verseny napjára szerencsére nekem kedvező idő volt,jó melegen sütött ránk a napocska az égről 
A rajtlistát végignézve Kedves Roland,és a tavalyi győztes Berecz Lajos voltak,akikkel úgy gondoltam meg kell próbálnom elmenni,ha egy jó időt szeretnék futni.
A versenyen a magam eredményénél is jobban izgultam Vatamány Krisztiért, akinek lassan három éve én írom az edzéseit(és aki tavaly nyár óta szintén Szufla tag ).
A pálya és a rendezés szuper volt, ha egy dolgot változtathatnék,az az lenne,hogy a frissítőpontokat az út közepére tenném,így jövet és menet is lehetne frissíteni a pályán.
10 órakor a 8 km es mezőnnyel együtt rajtoltunk. A félmaratonos mezőny gyorsan élre állt, csak egy 8 kilis tudott előttünk futni,aztán ő se. Az első két kilométer után kiderült számomra,hogy a két gyorslábúval nem tudok elmenni. 3:20 körüli tempóban kezdtünk,amit én az első visszafordító után elengedtem. Onnantól egyedül futottam,visszaúton lesegettem az ismerősöket,integettünk és kiabáltunk egymásnak. Az egyik ötödikes tanítványom,Kondár Dávid futott a 8 kilin az apukájával,főleg őket lestem,kíváncsi voltam,hogy sikerül Dávid versenye! Közben a masik szemem Krisztin volt,aki ekkor még a női első helyen futott.
A második körben már jöttek nyögvenyelős szakaszok,ahol nem volt őszinte a mosolyom. Visszaütött az a kezdeti 3′:20″/ km… Kriszti viszont szépen haladt végig 
A célba 1:20′:44″ es idővel értem be (3′:47″/km),a harmadik helyen. Hiába na,öregember nem rakéta… A ,,C tervem” volt az 1:20 alatti idő, az majdnem meglett  Elégedetlen nem vagyok,legközelebb jobb lesz majd! Kriszti szuper ügyes volt, majdnem másodpercre pontosan azt az időt futotta,amit előre tippeltem neki (elképzelés : 1:35′ – végeredmény: 1:35′:42″). Ő második lett a lányok közt, abszolutban 12. Sok régen látott jó baráttal és ismerőssel találkoztunk,és egy remek versenyen vagyunk túl. Gratulálok minden futótársnak,a rendezőknek pedig köszönet a lehetőségért!
Köszönöm a Szuflának a szuper versenycipőt!

hipas.org
enjoybet
9fullmoons.com
kalebet
thecrestproject.com
zegnabet
restbet
viajasiempreseguro.com
Maltcasino
radissonbet
betpas
betpas
alertapromo.com
djeddah.info
primebahis
restbet
tourdulichmientay.org
queenbet
olabahis
Zbahis
dumanbet
Meritbet
betpas
pgslot
betpas
maltcasino
Betmarino
timebet
pinbahis
bethand.juegosdeminion.com
mubaratna.com
menhawlak.com
jeningate.com
giwakitchen.com
bethandadres.com
setifnews.net
moulsaq.com
timebetgirisi1.com
Ligobet
Starzbet
yuportal.info
betpas
betpas.juegosdeminion.com
Avrupabet
Royalbet
Tarafbet
Betcup
Padişahbet giriş
Betvole
Betmarino
timebet
Betvole
https://kulekat.com/
ligobet
betcup
hititbet
Betpas
Restbet
https://anclvis.com/
https://zen6ny.com/
https://diamant-diamant.com/
https://townhousewine.com/
betmarino
ligobet
Betmarino
Ligobet
betmarino
matadorbet
ligobet
Ultrabet Giriş
betcup
Ramadabet
Restbet
Betmarino
Betmarino
ultrabet
Ramadabet
betmarino
timebet
Restbet
betmarino
betpas
betcup
padişahbet giriş
betmarino
betwoon
maxwin
primebahis
zegnabet
bethand
maxwin
casibom
ligobet
Timebet
ligobet
atlasbet
matadorbet
Matadorbet
Matadorbet
dumanbet
betvole
Atlasbet
betwoon
atlasbet
Atlasbet
padişahbet giriş
ultrabet
betmarino
pinbahis
olabahis
betpas
matadorbet
bethand
Hititbet
ligobet
Betvole
betmarino
ligobet
dumanbet
padişahbet giriş
padişahbet giriş
betpas
betmarino
matadorbet
pinbahis
pinbahis
ligobet
olabahis
asyabahis
asyabahis
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
restbet
timebet
padişahbet giriş
betmarino
betmarino
betmarino
ligobet
olabahis
pinbahis
asyabahis
dumanbet
betcup
timebet
betvole
betmarino
matadorbet
primebahis
atlasbet
kalebet
kalebet
Jetbahis
safirbet
safirbet
jetbahis
oslobet
padişahbet giriş
Betmarino
Betmarino
Betmarino
betmarino
betmarino
betmarino
betmarino
matadorbet
betmarino
betmarino
piabet
piabet
rbet
gonebet
gonebet
Tulipbet
setrabet
matadorbet
betelli
casinoper
casinoper
betloto
betloto
ligobet
matadorbet
matodorbet
betmarino
ligobet
betmarino
ligobet
matadorbet
betmarino
matadorbet
betmarino
Asyabahis
pinbahis
dumanbet
dumanbet
betmarino
matadorbet
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
ligobet
ligobet
betmarino
Ligobet
timebet
timebet
thebet
matadorbet
ligobet
ligobet
thebet
thebet
Milyonlukbahis
Milyonlukbahis
EclipseCasino
Betrix
Betoxin
EclipseCasino
Betrix
Betrix
Betoxin
asyabahis
asyabahis
Betebet
BetWinner
Spinco
Tempobet
Superbet
Jetbahis
Prabet
betsat
fixbet
petpuan
hititbet
betway
betra
Paribahis
bahisno