Idén futással ünnepeltük május elsejét 
Pont aznap rendezték ugyanis az idei 50 kilométeres országos bajnokságot az Omszki – tó körüli futókörön.
A nyílt és a bajnoki futamra összesen nagyjából száz futó nevezett be, így szép nagy mezőny kerülgette egymást. Ehhez jöttek még a váltók, így nem nagyon volt lehetőséged egyedül futni a pályán.
Mi Weinber Ferivel utaztunk a versenyre, Ő a nyílt futamban indult.
A versenyt én csak egy hosszú edzésként szerettem volna végigfutni, nem tartozott az idei fő versenyeim közé. Úgy gondoltam, hogy a verseny elejét bemelegítésként, könnyebb tempóban futom, a ,,közepében” futok egy lendületes maratont, a végén pedig levezetek.
Ennek megfelelően nem is nagyon foglalkoztam azzal, ki van előttem, illetve, hogy hányadik helyen állok a versenyben.
A ,,gyors” részben 140 – 150 közti pulzussal igyekeztem futni, ezt nagyjából sikerült is tartanom. A verseny közbeni kajálás úgy nézett ki, hogy 40 percttől kezdve a következő 40 perc alatt elkortyolgattam egy High5 Energy Source – ot, onnantól kezdve pedig 3 körönként egy gélt. Az időjárás előrejelzés hűvös időt jósolt, felős éggel. A verseny napján azonban szép napsütéses idő, és 24 fok körüli hőmérséklet volt a pályán, erős széllel. Vinnem kellett volna sótablettát, hogy pótoljam az izzadtsággal vesztett ásványi anyagokat – a verseny végére dörzsölni lehetett a sót a homlokomról, szemhéjamról, ….. gyakorlatilag mindenemről, a versenyruhámon is szép nagy, fehér sófoltok virítottak mindenhol. Valószínűleg a sóvesztésnek köszönhetően az utolsó tíz kilométerre bemerevedett kicsit a jobb combhajlítóm, és néha kicsit begörcsölt a lábam, de ezek nem okoztak nagy problémát, a tempómon nem kellett lassítanom miatta.
A versenyen egy régi edzőtársammal, Simona Staicuval futottunk együtt. Ennek nagyon örültem, mert mostanában sokszor eszembe jutottak a ,,régi szép idők”, amikor még együtt résztávoztunk Szimcsivel a Népstadion melletti hatszázas pályán 
Simona szeretett volna nyerni a női mezőnyben, amennyire tudtam, igyekeztem segíteni ebben neki.
Végül Malatinszky Zsófia és György Terézia előtt sikerült is megnyernie az országos bajnokságot.
A férfi mezőnyben a gyorslábúak hamar az élre álltak, Szabó Gábor, Beda Szabi, Ádók Roland és Szkridon Gellért haladtak az élen. Szabó Gábor később kiállt, meg is lepődtem, hiszen odáig az első helyen futott. Később Szabitól tudtam meg, hogy Gábornak egy korábbi sérülése miatt kellett idő előtt befejeznie a versenyt.
A versenyen indult még egy versenyző a Szufla színeiben, Kormány László, akinek szintén gratulálok a versenyben elért hatodik helyezéséhez!
Mint a végén kiderült, én az abszolut verseny negyedik helyén végeztem. A bajnok Beda Szabolcs lett, a második helyen Ádók Roland, míg a harmadikon Szkridon Gellért végzett. Gratulálok mindanyiuknak a nagyszerű teljesítményükhöz, ahogy a többi versenyzőnek is, akik az Omszki – tó kerülgetését választották a sör – virsli verseny helyett május elsején 
A saját eredményem végül 3:37′:26″ lett az ötven kilométeren. Annak nagyon örülök, hogy, sikerült elég óvatosan futnom ahhoz, hogy a rákövetkező napok edzései ne sérüljenek, de ugyanakkor nagyjából elfogadható tempót fussak. Az átlagtempóm a versenyen 4′:20″ / km lett, ami jó jel az egy hónap múlva következő fő versenyem előtt.
Még egyszer köszönöm a frissítést Vatamány Krisztinek és Budai Péternek, akik sokkal hozzájárultak a szerdai napom könnyebbé tételéhez 
És köszönöm az egyesületem, a Szufla támogatását is!

restbet
viajasiempreseguro.com
Maltcasino
betpas
primebahis
dumanbet
Meritbet
betpas
maltcasino
Betmarino
setifnews.net
Ligobet
betpas
Royalbet
Tarafbet
Padişahbet giriş
Betvole
Betmarino
ligobet
hititbet
ligobet
Betmarino
Ligobet
matadorbet
ligobet
betcup
Ramadabet
Restbet
Betmarino
ultrabet
Ramadabet
timebet
Restbet
betmarino
betpas
betcup
betwoon
maxwin
bethand
maxwin
ligobet
Timebet
ligobet
matadorbet
Matadorbet
Matadorbet
dumanbet
betvole
Atlasbet
Atlasbet
padişahbet giriş
ultrabet
betmarino
pinbahis
olabahis
betpas
matadorbet
ligobet
Betvole
betmarino
dumanbet
padişahbet giriş
padişahbet giriş
betmarino
pinbahis
pinbahis
ligobet
olabahis
asyabahis
asyabahis
matadorbet
betmarino
restbet
padişahbet giriş
betmarino
betmarino
ligobet
pinbahis
asyabahis
dumanbet
betcup
timebet
betvole
primebahis
atlasbet
kalebet
kalebet
Jetbahis
safirbet
jetbahis
oslobet
padişahbet giriş
Betmarino
betmarino
matadorbet
betmarino
betmarino
piabet
piabet
rbet
gonebet
gonebet
Tulipbet
setrabet
betelli
casinoper
casinoper
betloto
betloto
matadorbet
matodorbet
betmarino
matadorbet
matadorbet
betmarino
Asyabahis
pinbahis
dumanbet
matadorbet
betmarino
betmarino
ligobet
ligobet
betmarino
timebet
matadorbet
ligobet
ligobet
thebet
thebet
Milyonlukbahis
EclipseCasino
Betrix
Betoxin
EclipseCasino
Betrix
Betrix
Betoxin
asyabahis
asyabahis
Betebet
BetWinner
Spinco
Superbet
Jetbahis
Prabet
fixbet
hititbet
betra
Paribahis
bahisno
ligobet
ligobet
superbet
hititbet
betsat
perabet
betrix
betpuan
zbahis
betmarino
Ligobet
ligobet
rbet
Ligobet
betmarino
pinbahis
betci
betsalvador
betpas
matadorbet
primebahis
padişahbet
ligobet
betmarino
betmarino
matadorbet
betexper
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
mersobahis
betci
rbet
betmarino
ligobet
matadorbet
betmarino
ligobet