Huszák Kata

A Szufla Egyesület méltón büszke rá, tudatosan felépített edzéseivel egyre nagyobb és nagyobb futócéljait valósítja meg. Szeretnénk megosztani veletek Huszák Kata beszámolóját a múlt héten Velencén lezajlott OptiVita Ultrafutó Kupa versenyéről.
Fogadjátok tőle szeretettel!
***************************************************************************
„A Velencei tó OptiVita 100km-es futóversenyén vettem részt! Az első 45 km jól ment,de aztán sajnos nagyon elkezdtek fájni a lábaim és innentől kezdve minden egyes kilométerrel megszenvedtem, mondhatnám az eddigi legnehezebb versenyét futottam le. Azt tudni kell rólam, hogy fejben nagyon erős vagyok szerencsére, akaratos és kitartó, eddig egy versenyt sem adtam fel, mert olyat sosem éreztem, hogy esetleg az egészségem veszélyben lenne.Tehát 45km-nél nagyon fájtak már a lábaim és a derekam sem volt teljesen százas, mert reggel derék fájással ébredtem és ez a verseny idején végig elkísért! Nagyon megszenvedtem a versenyt, ha a frissítőknél megálltam egy kicsit, alig tudtam újra elindulni utána, de enni,inni muszáj volt!

Nagyon boldog voltam amikor kb 17 órakor Sztrapkó Norbiékat megláttam, mert kijöttek szurkolni nekem, ettől erőre kaptam!! Közben megérkeztek Sponga József és barátai is, akik szintén azért jöttek, hogy nekem szurkoljanak személyesen. József 65km-es körömnél elkísért, nagyon jó volt, adott egy energia löketett! Aztán megint magamra maradtam a pályán, a fájó lábakkal és kimerülve, sajnos nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy nagyon fáj és már szeretnék túl lenni rajta!!
Jó volt mindig amikor beértem a verseny központba, mert ott vártak Csillag Gyuriék, és biztattak. 90km-nél József megint elkísért egy körre, mert látta rajtam,hogy nagyon kivagyok merülve. Annyira hálás voltam neki érte pedig farmernadrág és utcai cipő volt rajta, még a barátai is becsatlakoztak 2 km erejéig. (És úgy, hogy a lányon magassarkú csizma volt )

Maradt még két köröm, azaz 10 km, nagy nehezen lefutottam a 95-dik km-t, de már nem álltam meg a versenyközpontban, sietve elrobogtam, hogy minél előbb túl legyek rajta!
Életem leghosszabb 5 km-re volt, az utolsó kilométernél rám jött a sírás, zokogtam mint egy taknyos gyerek, örömömbe, hogy csak azért is megcsináltam 11óra 45perc alatt.
A Norbi tájékoztatott folyamatosan, hogy milyen sokan szurkoltok nekem, annyira jó érzés volt, nagyon köszönöm!
Köszönöm Norbiéknak, Jociéknak, hogy kijöttek nekem szurkolni, ez nagyon sokat jelentett!!
Csillag Gyuri reggel óta végig kint volt és folyamatosan biztatott, figyelt rám!! Köszönöm Gyuri!
Köszönöm szépen Mindenkinek!!
Huszák Katalin
Szufla SE tag

Szigethalom

hipas.org
enjoybet
9fullmoons.com
kalebet
thecrestproject.com
zegnabet
restbet
viajasiempreseguro.com
Maltcasino
radissonbet
betpas
betpas
alertapromo.com
djeddah.info
primebahis
restbet
tourdulichmientay.org
queenbet
olabahis
Zbahis
dumanbet
Meritbet
betpas
pgslot
betpas
maltcasino
Betmarino
timebet
pinbahis
bethand.juegosdeminion.com
mubaratna.com
menhawlak.com
jeningate.com
giwakitchen.com
bethandadres.com
setifnews.net
moulsaq.com
timebetgirisi1.com
Ligobet
Starzbet
yuportal.info
betpas
betpas.juegosdeminion.com
Avrupabet
Royalbet
Tarafbet
Betcup
Padişahbet giriş
Betvole
Betmarino
timebet
Betvole
https://kulekat.com/
ligobet
betcup
hititbet
Betpas
Restbet
https://anclvis.com/
https://zen6ny.com/
https://diamant-diamant.com/
https://townhousewine.com/
betmarino
ligobet
Betmarino
Ligobet
betmarino
matadorbet
ligobet
Ultrabet Giriş
betcup
Ramadabet
Restbet
Betmarino
Betmarino
ultrabet
Ramadabet
betmarino
timebet
Restbet
betmarino
betpas
betcup
padişahbet giriş
betmarino
betwoon
maxwin
primebahis
zegnabet
bethand
maxwin
casibom
ligobet
Timebet
ligobet
atlasbet
matadorbet
Matadorbet
Matadorbet
dumanbet
betvole
Atlasbet
betwoon
atlasbet
Atlasbet
padişahbet giriş
ultrabet
betmarino
pinbahis
olabahis
betpas
matadorbet
bethand
Hititbet
ligobet
Betvole
betmarino
ligobet
dumanbet
padişahbet giriş
padişahbet giriş
betpas
betmarino
matadorbet
pinbahis
pinbahis
ligobet
olabahis
asyabahis
asyabahis
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
restbet
timebet
padişahbet giriş
betmarino
betmarino
betmarino
ligobet
olabahis
pinbahis
asyabahis
dumanbet
betcup
timebet
betvole
betmarino
matadorbet
primebahis
atlasbet
kalebet
kalebet
Jetbahis
safirbet
safirbet
jetbahis
oslobet
padişahbet giriş
Betmarino
Betmarino
Betmarino
betmarino
betmarino
betmarino
betmarino
matadorbet
betmarino
betmarino
piabet
piabet
rbet
gonebet
gonebet
Tulipbet
setrabet
matadorbet
betelli
casinoper
casinoper
betloto
betloto
ligobet
matadorbet
matodorbet
betmarino
ligobet
betmarino
ligobet
matadorbet
betmarino
matadorbet
betmarino
Asyabahis
pinbahis
dumanbet
dumanbet
betmarino
matadorbet
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
ligobet
ligobet
betmarino
Ligobet
timebet
timebet
thebet
matadorbet
ligobet
ligobet
thebet
thebet
Milyonlukbahis
Milyonlukbahis
EclipseCasino
Betrix
Betoxin
EclipseCasino
Betrix
Betrix
Betoxin
asyabahis
asyabahis
Betebet
BetWinner
Spinco
Tempobet
Superbet
Jetbahis
Prabet
betsat
fixbet
petpuan
hititbet
betway
betra
Paribahis
bahisno
ligobet
ligobet
superbet
hititbet
betsat
betebet
perabet
spinco
betrix
betcup
restbet
timebet
betvole
betpuan
zbahis
betvole
timebet
timebet
Betmarino
ligobet
Kavbet
Ligobet
betpark
betmarino
pinbahis
betvole
dumanbet
hititbet
betsalvador
betpas
matadorbet
primebahis
padişahbet
olabahis
ligobet
betmarino
betmarino
matadorbet
matadorbet