2019. 10. 06. Kecskemét Hírös félmaraton . Pár éve visszajáró vendég vagyok ezen a jó kis versenyen. 3×7 km , jobbára terep , némi aszfaltos résszel. Mint a Szufla futófesztivált , az ócsai UFÓS felest ezt is felkészülési versenynek szántam a decemberi maratonomra. Időben feljövőben voltam , hisz a nyári pollenes dolgok valahogy elkerültek. Viszont a múlt hét közepén egy cuki gyomros vírus a vele járó magasabb lázzal picit keresztül húzta a terveim. Az edzések nem mentek valami jól így nagy terveket nem is kovácsoltam a versenyre. Az esélytelenek nyugalmával álltam a rajthoz és a visszaszámolás után igyekeztem nem kilőni. Úgy voltam vele megpróbálok 4.40 körüli tempóban futni és ha nem megy átnevezem magam a turista szekcióba. 😛 Viszonylag könnyedén meg tudtam valósítani a tervem , de valahogy amióta hidegebb van a hörgőim valahogy nem annyira szeretik a tempóm. Ettől a víz kis is vert rendesen , főleg amikor néhány kanyar után szembe jött a kellemesen hideg szél pajtás. Viszonylag egyenletes tempóban róttam a kilométereket ám a 3. körben becsúszott pár 5 perc körüli kilcsike is aminek nem igazán tudtam örülni , de szívtam magam egy jó tempót futó csajszi után. Nem értem utol , de megközelítettem . 😊 Az időm 1 : 40 : 55 amellyel az 50-59 korcsoportban bronzérmes lettem. Igazából ennek még örülhetnék is , ám már a célban felmerült bennem a kérdés , hogy lesz ebből 19-én Tökölön 2.15 körüli 30 km. 😛😛😛😛 Összegezve csoszogtam egy kellemeset egy jó hangulatú versenyen és ez így tökéletes. Brekk brekk a breki rádió friss hírét olvashattátok. 😛🏃🐸

restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
https://lord1.odoo.com/
oslobet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
madridbet
oslobet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
oslobet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
oslobet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
fffff
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
1xbet
jojobet
bets10
fffff
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10