2020.11.07.
Négy évszak maraton, őszi forduló
A múlt hét végén Pusztaszabolcson versenyeztünk Ferenczy Krisztivel, és Körözsi Sanyival, a Négy Évszak Maraton őszi, záró fordulóján.
Kalandosra sikerült a verseny, több okból is. A verseny előtti éjszakát vakbélgyulladás gyanújával az ügyeleten töltöttük. Ott nem gondoltam, hogy pár óra múlva versenyezni fogok!
Reggel indulás után kiderült, hogy Kriszti otthon hagyta a pénztárcáját. Nem baj, mert Puszaszabolcsra érve meg az derült ki, hogy én is! Szerencsére a szervezők segítőkészek voltak, de a lelkünkre kötötték, hogy cserébe menjünk a februári futamra is.
Írhatnám, hogy a rajt előtt fél órával még bevágtam egy koffeines 4Endurance gélt – de nem tettem, az éjszakai móka után nem mertem semmit enni, az aznapi étkezésem banánra és kekszre korlátozódot. A rajtnál aztán nem láttam sehol Krisztit es Sanyit – kiderült, rajt előtt 5 perccel elindultak egy 10 perces bemelegítő körre… itt ugye kilóg a lóláb, nem nagyon jön ki a matek a percekkel! Sajnos le is késték a rajtot, de Kriszza még így is megnyerte a női futamot -a sok résztávozás meghozta a hatását úgy látszik! Sanyi pedig szintén szépen felfutott a mezőnyre, a kategóriájában nem sokkal maradt le a dobogóról. Gratula mindkettejüknek!
Én az átmulatott éjszaka után kicsit nehezen mozogtam, az első nagyjából öt kilométeren még bírtam tartani a lépést a későbbi győztes Molnár Patrikkal, és a második helyezett Csott Bencével, de utána leszakadtam. Patrik nagyjából kettő, Bence egy perccel előbb ért be mint én.
39:20 másodperc alatt sikerült lefutnom a 10.4 kilométert, ez 3:47 es kilométerátlagra jön ki.
Az őszi fordulóban végül harmadik helyen végeztem, az éves összetettet pedig megnyertem, aminek nagyon örültem, szép érmekkel és kupával gazdagodott a gyűjteményem. 🙂
Köszönjük a szervezőknek, hogy ebbem a nehéz helyzetben is biztosítottak számunkra lehetőséget a versenyzésre!
Hajrá Szufla!
Köszi www.4Endurance.hu a támogatást! Legközelebb ígérem, megeszem a hamuba sült gélemet! 🙂
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
madridbet
oslobet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
oslobet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
maksibet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
betpas
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
restbet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
oslobet
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10
fffff
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
1xbet
holiganbet
starzbet
casibom
1xbet
jojobet
bets10
fffff
zlot
onwin
grandpashabet
madridbet
dinamobet
betist
meritking
holiganbet
starzbet
casibom
jojobet
bets10