Gratulálunk Sanyi!!
„Ma reggel megindultunk a lassan már rendszeresnek nevezhető Négy Évszak maraton újabb fordulójára Krisztával. 10.4 km táv várt ránk. Időjárás kegyes volt hozzánk, egyetlen szakaszon volt nagyon erős szembe szél végig, de legalább nem volt jégeső, és egyebek, amit jósoltak mára. Eseménytelenül telt a bemelegítés, ami elég szokatlan. Nem késtünk el a rajtról sem. Bemelegítettünk, sőt még a rajtban is volt bemelegítés, amiről hamar ki is álltam, mert utálok verseny előtt elfáradni! 
Aztán szépen megindultunk. A szokásos forgatókönyv: egy pár száz méter után rájön az ember, hogy nem fog tudni 3:40-es tempóban futni, és visszavesz 50 másodpercet. Aztán a szokásos: 4:20-4:40 körüli tempóban karistolgatás, emelkedő, domb, emelkedő domb. Visszalassításkor páran elmennek. Aztán jött a szokásos űr: 300 méterre előttem az előző, mögöttem ugyanennyire a következő versenyző. Ez majdnem így ment a végéig. 1-2 ember elment, én is értem utol egy srácot. Aztán mikor jött a szembe szeles utolsó 3.5 km, gondoltam kicsit kéne tempót váltani, mert ez így elég gyengécske. Pulzusom is visszaesett vagy 5-10 ütésnyit az első 5 kilométerhez képest, de hát ugye az emelkedők, meg a szél. Magamra parancsoltam, hogy picsogás vége, menni kell, akkor menni kell. Ebben erős ösztönzést nyújtott, hogy egyszer mikor hátranéztem, érkezett mögöttem valaki elég jó tempóban! Már viszonylag közel, kb 20 méterre se lehetett. Gondoltam nem adom könnyen a bőröm, úgyhogy tempót váltottam. 1 km után hátranéztem, és azt láttam, hogy még mindig jön a sporttárs, nagyon elszánt, úgyhogy megint tempót váltottam. A célegyenesre fordulva még volt 600 méter, hátra tudtam nézni a kanyarban, és láttam, hogy még mindig megvan a távolság, de biztonság kedvéért ismét tempót váltottam, és 4:12-es tempóban érkeztem a célba, így bebiztosítottam a helyemet. Köszönöm Török-Ilyés Lacinak, hogy kifutott elém, és kocogott mellettem a célhoz, és Ferenczy Krisztának, hogy a célban szurkolt, és adta az utasításokat a pózerkedős befutóképekhez! 
Jól esett ez a kis kemény hajtás a végére! Tetszik, hogy tudok még gyorsítani a végén is, marad erő. Idei legjobb 5 kilométerem lett, és korcsoport 9. helyre lett elég.”
Aztán szépen megindultunk. A szokásos forgatókönyv: egy pár száz méter után rájön az ember, hogy nem fog tudni 3:40-es tempóban futni, és visszavesz 50 másodpercet. Aztán a szokásos: 4:20-4:40 körüli tempóban karistolgatás, emelkedő, domb, emelkedő domb. Visszalassításkor páran elmennek. Aztán jött a szokásos űr: 300 méterre előttem az előző, mögöttem ugyanennyire a következő versenyző. Ez majdnem így ment a végéig. 1-2 ember elment, én is értem utol egy srácot. Aztán mikor jött a szembe szeles utolsó 3.5 km, gondoltam kicsit kéne tempót váltani, mert ez így elég gyengécske. Pulzusom is visszaesett vagy 5-10 ütésnyit az első 5 kilométerhez képest, de hát ugye az emelkedők, meg a szél. Magamra parancsoltam, hogy picsogás vége, menni kell, akkor menni kell. Ebben erős ösztönzést nyújtott, hogy egyszer mikor hátranéztem, érkezett mögöttem valaki elég jó tempóban! Már viszonylag közel, kb 20 méterre se lehetett. Gondoltam nem adom könnyen a bőröm, úgyhogy tempót váltottam. 1 km után hátranéztem, és azt láttam, hogy még mindig jön a sporttárs, nagyon elszánt, úgyhogy megint tempót váltottam. A célegyenesre fordulva még volt 600 méter, hátra tudtam nézni a kanyarban, és láttam, hogy még mindig megvan a távolság, de biztonság kedvéért ismét tempót váltottam, és 4:12-es tempóban érkeztem a célba, így bebiztosítottam a helyemet. Köszönöm Török-Ilyés Lacinak, hogy kifutott elém, és kocogott mellettem a célhoz, és Ferenczy Krisztának, hogy a célban szurkolt, és adta az utasításokat a pózerkedős befutóképekhez! Jól esett ez a kis kemény hajtás a végére! Tetszik, hogy tudok még gyorsítani a végén is, marad erő. Idei legjobb 5 kilométerem lett, és korcsoport 9. helyre lett elég.”