Hosszú idő után végre egy igazi versenyről kaptunk hírt. Nem is akármilyen versenyről!!
Gratulálunk az elért szép eredményhez Török-Ilyés Lacinak, és köszönjük, hogy megosztotta velünk a verseny élményeit! Fogadjátok szeretettel!
„A vírus miatti hosszú bezártság, és a virtuális versenyek után végre elmentünk egy igazi versenyre is. Terep félmaratont futottam a Révbérpusztán megrendezett Pusztafutáson. A versenyközpont a Révberpusztai Lovascentrumban volt felállítva, a gyerekeknek nagyon tetszett a hely. A verseny előtti tennivalókat gyorsan sikerült elintéznünk a 13 kilométeres távon induló kollégámmal-futótársammal, Szűcs Lajossal. A pályarajzok nézegetése, és a bemelegítes után izgatottan vártuk a rajtot. A saját futamomban szép számú futó állt a rajthelyen, próbáltam felmérni az erőviszonyokat. A rajt után sikerült előre állni, és kicsit ellépni a többiektől. 4 km körül volt az első ellenőrző pont, addigra a mögöttem futókat már nem is láttam (mert a kis utcákban sokat kanyargott a pálya),de nem volt egyértelmű a pályajelölés, rosszul kanyarodtam, így kerülőúton futottam be a frissítő/ellenőrző pontra. Ott még nem pakolták elő a kütyüket a chipolvasáshoz, kicsit keresgéltek, aztán leírták a rajtszámom, hogy majd utólag rögzítik. Végül továbbküldtek – de rossz irányba! Mentem pluszba kb. nyolcszáz métert. Mire újra irányba állítottak, a 9-10.helyre estem vissza.
A verseny ,,zöld” verseny, így nem adtak poharakat a frissítőknél, saját kulacsot kellett tölteni. A vírushelyzet miatt ezt helyi önkéntesek végezték, hogy kevesebb ember fogdossa össze a kikészített kancsókat. Az elképzelés jó volt, de ha magamnak tölthetem a kulacsom, gyorsabban megoldom. Mivel a pályán forróság volt, árnyék meg nem, ilyenkor az első kulacsnyi víz a fejemen/nyakamban landolt (Kropkó Péter szavaival: ,,Inkább rólad párologjon, mint belőlet”), így még egyszer meg kellett tölteni a kulacsot … ami, ha már amúgy is idegbeteg vagy az eltévedés/elirányítás miatt, és megint azt látod, hogy a nagy nehezen felhozott embered kezd újra ellépni, rosszul érint. Végül sikerült felfutni az első helyre, de magamban végigmérgelődtem a versenyt az elirányítás miatt.
Az utolsó kilometerre még tartogattak meglepetést a szervezők – volt a pályán egy létrás szakasz. Néztem, hogy az előttem futó rövidebb távos lányok miért szerencsétlenkednek a dombtetőn, miért nem futnak le? Na, mikor odaértem a lejtő szélére, megtudtam. Le kellett mászni egy hosszú (4-5 méteres) és meredek létrán. Mivel aszfaltos versenycipőben indultam a versenyen (rossz ötlet volt) , én se voltam elég bátor a lefutáshoz, maradtam a létrán óvatoskodós opciónál.
A pályajelzések nem csak nálunk félmaratonosoknál nem voltak mindenhol egyértelműek, nem sikerültek jól a többi futam útvonalán sem. Sokan eltévedtek a pályán, köztük futótársam, Lajos is. 13 kilométer helyett 8 kilométert futva visszaértek a versenyközpontba, ami miatt kizárták őt is, és a srácot is, akivel a második és harmadik helyekért meccseltek. A rendezők szerint jól volt jelölve az útvonal, de gyakorlatilag minden távon voltak eltévedő futók.
Végül 1:34′:35″ es idővel első helyen értem be a saját futamom indulói közül.
Versenynek jó volt, a gyerekek pedig nagyon élvezték a versenyközpont látnivalóit. Új emberekkel ismerkedtünk, akikkel más versenyeken majd jókat lehet beszélgetni, és alapjában véve a pálya is szép volt, még ha versenyzőként nem is mindíg tudtuk élvezni a szépségét. A versenyre tervezett célom nem sikerült megvalósítanom , szerettem volna az őszre elképzelt maratoni versenytempó (3′ 47″ / km) körül futni a távot. Ez buta elképzeles volt, hiszen egy terepversenyen nem fog az a tempó menni, mint egy sík aszfaltoson – ,,beleszóltak” a frissítő és ellenőrző pontok miatti megállások, a nem mindíg jól futható útvonal, és az ,,árnyékmentes” 35 fok a pályán.
Köszönöm a lehetőséget a szervezőknek, és a közös futást a versenytársaknak!
A következő versenyem a Generali Night Run félmaratonja augusztus elsején, Budapesten. Össze kell kapjam magam, az éjszakai rajt, és a jó minőségű aszfalt miatt nem lesz mire kenni, ha nem a tervek szerint alakulnak a dolgok! 😄
A Szufla legyen Veletek! 🏃‍♂️🏃‍♀️🙂
hipas.org
enjoybet
9fullmoons.com
kalebet
thecrestproject.com
zegnabet
restbet
viajasiempreseguro.com
Maltcasino
radissonbet
betpas
betpas
alertapromo.com
djeddah.info
primebahis
restbet
tourdulichmientay.org
queenbet
olabahis
Zbahis
dumanbet
Meritbet
betpas
pgslot
betpas
maltcasino
Betmarino
timebet
pinbahis
bethand.juegosdeminion.com
mubaratna.com
menhawlak.com
jeningate.com
giwakitchen.com
bethandadres.com
setifnews.net
moulsaq.com
timebetgirisi1.com
Ligobet
Starzbet
yuportal.info
betpas
betpas.juegosdeminion.com
Avrupabet
Royalbet
Tarafbet
Betcup
Padişahbet giriş
Betvole
Betmarino
timebet
Betvole
https://kulekat.com/
ligobet
betcup
hititbet
Betpas
Restbet
https://anclvis.com/
https://zen6ny.com/
https://diamant-diamant.com/
https://townhousewine.com/
betmarino
ligobet
Betmarino
Ligobet
betmarino
matadorbet
ligobet
Ultrabet Giriş
betcup
Ramadabet
Restbet
Betmarino
Betmarino
ultrabet
Ramadabet
betmarino
timebet
Restbet
betmarino
betpas
betcup
padişahbet giriş
betmarino
betwoon
maxwin
primebahis
zegnabet
bethand
maxwin
casibom
ligobet
Timebet
ligobet
atlasbet
matadorbet
Matadorbet
Matadorbet
dumanbet
betvole
Atlasbet
betwoon
atlasbet
Atlasbet
padişahbet giriş
ultrabet
betmarino
pinbahis
olabahis
betpas
matadorbet
bethand
Hititbet
ligobet
Betvole
betmarino
ligobet
dumanbet
padişahbet giriş
padişahbet giriş
betpas
betmarino
matadorbet
pinbahis
pinbahis
ligobet
olabahis
asyabahis
asyabahis
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
restbet
timebet
padişahbet giriş
betmarino
betmarino
betmarino
ligobet
olabahis
pinbahis
asyabahis
dumanbet
betcup
timebet
betvole
betmarino
matadorbet
primebahis
atlasbet
kalebet
kalebet
Jetbahis
safirbet
safirbet
jetbahis
oslobet
padişahbet giriş
Betmarino
Betmarino
Betmarino
betmarino
betmarino
betmarino
betmarino
matadorbet
betmarino
betmarino
piabet
piabet
rbet
gonebet
gonebet
Tulipbet
setrabet
matadorbet
betelli
casinoper
casinoper
betloto
betloto
ligobet
matadorbet
matodorbet
betmarino
ligobet
betmarino
ligobet
matadorbet
betmarino
matadorbet
betmarino
Asyabahis
pinbahis
dumanbet
dumanbet
betmarino
matadorbet
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
ligobet
ligobet
betmarino
Ligobet
timebet
timebet
thebet
matadorbet
ligobet
ligobet
thebet
thebet
Milyonlukbahis
Milyonlukbahis
EclipseCasino
Betrix
Betoxin
EclipseCasino
Betrix
Betrix
Betoxin
asyabahis
asyabahis
Betebet
BetWinner
Spinco
Tempobet
Superbet
Jetbahis
Prabet
betsat
fixbet
petpuan
hititbet
betway
betra
Paribahis
bahisno
ligobet
ligobet
superbet
hititbet
betsat
betebet
perabet
spinco
betrix
betcup
restbet
timebet
betvole
betpuan
zbahis
betvole
timebet
timebet
Betmarino
ligobet
Kavbet
Ligobet
betpark
betmarino
pinbahis
betvole
dumanbet
hititbet
betsalvador
betpas
matadorbet
primebahis
padişahbet
olabahis
ligobet
betmarino
betmarino
matadorbet
matadorbet
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
mersobahis
betci
rbet
betmarino
ligobet
matadorbet