Ma a pusztaszabolcsi Négy Évszak Maraton nyári fordulóján futottunk Ferenczy Krisztivel, és Körözsi Sanyival. Ez egy kis, családias verseny, ahol negyed évente 10.5 kilometeren mérhetik össze az erejüket, felkészültségüket a futók. A nyári szabadságok miatt most kicsit kevesebben álltunk a rajtnál, mint az előző ,,élő” forduló idején, de azért nem kellett egyedül nekivágni a távnak. 🙂
Az idő ,,jó” volt, ami esetünkben azt jelenti, hogy strandolni például nagyon jót lehetett volna futás helyett, a megfázástól viszont kicsit sem kellett tartanunk! 😂
Kriszti szuper futással abszolút női, és kategória első helyezettként, Sanyi a dobogóról épp lecsúszva kategória negyedikként, én abszolút első helyen fejeztem be a versenyt.
Köszönjük a szervezőknek a lelkiismeretes szervezést (kis versenyhez képest három helyen volt frissítés a pályán, minden ponton víz, és 4Endurance gél, plusz a célban terülj-terülj asztalkám, dinnyével,sárgadinnyével,szilvával, banánnal, és zsíros kenyérrel) , a versenytársaknak a közös futást!
Találkozzunk a téli fordulón, novemberben!
Addig sérülésmentes felkészülést, és jó futást kívánok mindenkinek!
Hajrá Szufla, és 4Endurance.hu! 🙂