A múlt hét végén rendezték Nagyatádon az idei 50 kilométeres ultrafutó országos bajnokságot. A SZUFLA csapatából Török-Ilyés Laci vett részt a versenyen, az ő beszámolóját olvashatjátok lentebb.
Vasárnap rendezték az 50 kilométeres bajnokságot, ahol én is indultam. Nagyatád adott otthont a versenynek. Dr.Herr Gyula és az Extrememan csapat nagyon színvonalas versenyeket szokott rendezni, így most is biztosak lehettünk benne, hogy a pályán csak a futással kell majd foglalkoznunk. Nem is lehetett okunk panaszra, a frissítőpontokon hűtött, palackos víz, sótabletta, energiaszelet és gél is volt bőséggel. Én azért vittem a saját 4Endurance géljeimet is, amiért köszönettel tartozom a www.4endurance.hu -nak, és a hazai forgalmazónak, Zboray Miki barátomnak.
Vasárnap reggel autóztam le Somogyba, sajnos a család nem tudott elkísérni.
Délben rajtolt a mezőny, leérkezés után annyi időm volt, hogy felvegyem a rajtszámom, átöltözzek, és elmenjek egy rövid bemelegítő kocogásra.
A távot egy 2 kilométeres, zárt pályán teljesítettük, 25 kört kellett futni.
Mivel egy héttel korábban megfájdult a térdem egy másik versenyen, nem volt semmilyen tervem. Annyit kigondoltam előzetesen, hogy kb 4:10 es tempóban futhatok, az edzéseken ez még nem szokott rosszul esni. Persze ahogy a mezőny meglódult, mentem velük én is. Hülye szokás, jó lenne elhagyni … A táv elején még kellemes, fátyolfelhős időben futhattunk. Később aztán gyönyörűen kisütött a Nap, onnantól akinek volt egy kis tapasztalata, minden körben locsolta magát a frissítőnél – Kropkó Péter szavaival : ,,inkább rólam párologjon, mint belőlem”… 25-30 kilométerig meccseltünk a 4-5-6.helyek valamelyikéért Zabari Jánossal, és a későbbi győztes Petróczi Mártonnal. Ott kezdett látszódni a versenyben addig vezető hármason, hogy kezdenek megborulni. Így a verseny második felében sikerült felkapaszkodni a dobogóra. Bár a táv végére jócskán belassultam, azért sikerült 3:31′:03″ alatt (4′:14/km) lefutnom az 50 kilométert, ami az új egyéni csúcsom.
Frissítés
Menet közben az első óra után kezdtem gélezni, onnantól 3 körönként (kb 24 perc) ettem egy-egy zselét. Két óránál és három óránál ettem egy – egy sótablettát. Ezen kívül a rajt előtt 30 perccel 6 gramm BCAA t, majd a második óra kezdeténél a sótablettával együtt még 3 gramm BCAA t ettem.
Köszönöm a versenyzési lehetőséget az Extrememan csapatnak és Dr.Herr Gyulának; a Magyar Atlétikai Szövetségnek; a szurkolást a helyieknek; a közös futást Zabari Janinak és Petróczi Mártonnak!
Gratulálok minden célbaérkezőnek a verseny teljesítéséhez!
Hajrá Szufla! 🙂