Végtelen futás a SZUFLA-val – kicsit másképp
Idén 09.05-én rendeztük meg a Végtelen futást, immár nyolcadjára.
Kicsit más volt ez, mint a korábbi években: nem júniusban tartottuk és nem a SZUFLA Futófesztiválra készültünk ezzel a közösségi futással. Most a szeptember 12-i szigetszentmártoni futónapot népszerűsítettük a végtelen futáson A SZUFLA futófesztivált erre az évre lemondtuk, de az ott hagyományosan szervezett
adománygyűjtést a fogyatékos napközi részére a végtelen futásra hirdettük meg.
Minden másban a végtelen futásunk ugyanúgy zajlott, mint a korábbi években. A jól bevált fekvő nyolcas alakú kis pályán köröztünk, bográcsban gulyást főztünk, sok jó futó és túrázó ismerőssel találkoztunk, beszélgettünk.
A teljesítménytúra egyesület konyhatündére, Sziklavári Marika a gulyáshoz nagyon finom krumplis
fánkot sütött, amit saját főzésű lekvárjaival tálalt.
A futás és gyaloglás sikeres volt, összesen 42 fő rótta a köröket, ki egyszer, ki többször, néhányan a
teljes két órát végig futva nyolszor tették meg a kb 3 kilométeres végtelen kört. 137 kör gyűlt össze,
kilométerben ez 411!
Az adománygyűjtés is eredményes volt, a kis dobozkánkban 85 ezer forint gyűlt össze, amit Sztrapkó Norbert képviselő, a Végtelen futás szervezője 100 ezerre egészített ki.
Az adományt hagyományosan a szeptember végi SZUFLA támogatói esten fogjuk átadni a FONI képviselőinek.
Köszönjük a segítséget a SZUFLA és a Szigethalmi teljesítménytúra egyesületek önkénteseinek, valamint minden résztvevőnek a FONI részére adott támogatásokat.
Segítő önkénteseink:
Cseke Margit és István
Szabó Magdolna
Károlyi Gábor
Sziklaváriné Marika
Tóth Gábor
Támogatóink:
Barnucz Richárdné Szilvia
Bartha Julianna Mívesház Kft.
Bodrogi Hús Kft.
Szigethalmi Fotóklub
Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete
Szigethalom Városi Szabadidőközpont
Védgát Kft.
Köszönettel: a SZUFLA csapata