Csécsei Zoltánt valószínű sokan ismeritek, lássuk, hogyan készül a Spartathlonra…

– Mit érdemes rólad tudni azon kívül, hogy futsz?
Faipari mérnökként nem találtam magamnak megfelelő munkát, így lakásfelújításokkal kezdtem el foglalkozni és meg is szerettem. Fizikai munkát végzek, van hogy 6-8 tonna törmeléket mozgatok meg, vagy épp 40 m2 betont terítek el 10 óra alatt. Szabadidőm nagy részét a feleségemmel töltöm, szeretünk utazni, szép helyeket megnézni. (utazásaink magas %-ban véletlenül versenyhelyszíneket is szoktak érinteni)

Emellett edzek, futós szakirodalmakat olvasok, képzem magam, futóknak segítek felkészülni.

– Mióta futsz, mióta ultrázol?
2010-ben kezdtem el kocogni, első versenyemen (2011 vivicittá 12 km) nagyon zavart hogy olyan sokan megelőztek, így elkezdtem tervszerűen edzeni és rövidebb távokon versenyezni. 2012-ben kezdtem az ultrázást, az első hosszú versenyem 2014 Kecskemét 24H. Ott léptem át először a 200 km-t.

– Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy fegyelmezetten és kitartóan előbb-utóbb mindig el tudom érni a kis céljaimat amiket kitűzök magam elé. A kis célokból pedig idővel nagy célok lesznek.

– Van-e edződ, vagy egyedül készülsz?
Pész Attila segít a felkészülésben már több mint 4 éve.

– Hányadik Spartathlonod lesz? Mi a célod a versenyen?
Maga a táv már 4x megvolt, (2xDesedaUltra, 2x24H) de ilyen szintemelkedéssel még nem futottam 250-et. Először utazok Görögországba. Bízom a kezdők szerencséjében, valahol az elején szeretnék beérni.

– Van-e valamilyen kabalád, babonád?
A verseny napjára frissen borotvált fej.

– Kik lesznek a kísérőid?
Bezzegh Krisz és Tibi öcsém.

– Jellemezd magad 3 szóval
szabadság, egyenlőség, testvériség- ja ez nem idevaló, várj ez milyen: kitartás, akarat, szorgalom – ez meg közhely…

Megvan: CP70-től szúrjad idegből! 

restbet
viajasiempreseguro.com
Maltcasino
betpas
primebahis
dumanbet
Meritbet
betpas
maltcasino
Betmarino
setifnews.net
Ligobet
betpas
Royalbet
Tarafbet
Padişahbet giriş
Betvole
Betmarino
ligobet
hititbet
ligobet
Betmarino
Ligobet
matadorbet
ligobet
betcup
Ramadabet
Restbet
Betmarino
ultrabet
Ramadabet
timebet
Restbet
betmarino
betpas
betcup
betwoon
maxwin
bethand
maxwin
ligobet
Timebet
ligobet
matadorbet
Matadorbet
Matadorbet
dumanbet
betvole
Atlasbet
Atlasbet
padişahbet giriş
ultrabet
betmarino
pinbahis
olabahis
betpas
matadorbet
ligobet
Betvole
betmarino
dumanbet
padişahbet giriş
padişahbet giriş
betmarino
pinbahis
pinbahis
ligobet
olabahis
asyabahis
asyabahis
matadorbet
betmarino
restbet
padişahbet giriş
betmarino
betmarino
ligobet
pinbahis
asyabahis
dumanbet
betcup
timebet
betvole
primebahis
atlasbet
kalebet
kalebet
Jetbahis
safirbet
jetbahis
oslobet
padişahbet giriş
Betmarino
betmarino
matadorbet
betmarino
betmarino
piabet
piabet
rbet
gonebet
gonebet
Tulipbet
setrabet
betelli
casinoper
casinoper
betloto
betloto
matadorbet
matodorbet
betmarino
matadorbet
matadorbet
betmarino
Asyabahis
pinbahis
dumanbet
matadorbet
betmarino
betmarino
ligobet
ligobet
betmarino
timebet
matadorbet
ligobet
ligobet
thebet
thebet
Milyonlukbahis
EclipseCasino
Betrix
Betoxin
EclipseCasino
Betrix
Betrix
Betoxin
asyabahis
asyabahis
Betebet
BetWinner
Spinco
Superbet
Jetbahis
Prabet
fixbet
hititbet
betra
Paribahis
bahisno
ligobet
ligobet
superbet
hititbet
betsat
perabet
betrix
betpuan
zbahis
betmarino
Ligobet
ligobet
rbet
Ligobet
betmarino
pinbahis
betci
betsalvador
betpas
matadorbet
primebahis
padişahbet
ligobet
betmarino
betmarino
matadorbet
betexper
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
mersobahis
betci
rbet
betmarino
ligobet
matadorbet
betmarino
ligobet