2019. Június 22-én tartottuk meg a SZUFLA Fesztiválra felkészítő Végtelen Futás rendezvényünket.
Nagy üstben gulyáslevest főztek a szakácsaink, Károlyi Gábor és Tóth Gábor, valamint Sziklaváriné
Marika segített szakmai tapasztalataival, és abban is, hogy az ízek kibontakozzanak az üstben.
Köszönjük, nagyon finom lett! A gulyásba való húsért ebben az évben is köszönet a BODROGI HÚS
KFT-nek, Bodrogi Istvánnak! A többi alapanyag beszerzését és az előkészületeket nagyon szépen
köszönjük Barnucz Richárdné Kenesei Szilviának és természetesen azoknak a lelkes segítőinknek is
akik részt vettek a rendezvény szervezésében és a főzésnél!
Köszönjük a MOMENTS támogatását, a finom ebédet követő csokikat ők biztosították a futóinknak!
Hogyan is zajlott a napunk?
A futást 10 órakor indította el Károlyiné Szabó Piroska.
Nem szenvedtünk a nagy meleg miatt, kellemes futóidőnk volt. Akik eljöttek, mindannyian futottak
vagy gyalogoltak egy vagy több kört. Pontosan 53 fő futott/túrázott, összesen 183 kört, azaz 546 km t
! Legtöbbet, 8 kört, Tigyi Laci és Kovács Róbert futott. Gratulálunk mindenkinek és köszönjük, hogy
újra eljöttetek hozzánk! 
Nagy öröm volt látni és a visszajelzések alapján is elmondhatjuk, hogy nagyon jól érezte magát
minden vendégünk, ismét egy jól sikerült futórendezvényt tudhatunk magunk mögött.
Jövőre újra ugyanitt és a végtelenbe tovább… 
Néhány hét múlva 2019. augusztus 3-án, Szigethalmon kezdetét veszi a már oly népszerűvé vált és
rengeteg futót, sportot és mozgást kedvelőt vonz már Szigethalomra a SZUFLA Futófesztivál, ahová az
első alkalom után újra és újra visszavágynak a résztvevők.. Hogy miért?
Erről kérdeztem meg Károlyiné Szabó Piroskát, aki a kezdetek óta a főszervezője a SZUFLA
versenynek.
„Az első SZUFLA futófesztiválok rendezőjeként, az utóbbi években pedig a frissítés felelőseként én
azért szeretem a futóversenyünket, mert megmutathatjuk a környékünkről és az ország távoli
szegleteiből érkező több száz futónak a mi kis kedves futóterepünket. A tököli parkerdő nem nagy,
nincsenek benne óriási emelkedők, de árnyas homokos ösvényei nagyon jó helyszínt biztosítanak a
terepfutást kedvelőknek. Az egyszem „Haláldomb” jelent azért egy kis kihívást.
A másik dolog, amiért kedves nekem a futófesztiválunk az, hogy sok szigethalmi civil szervezet
összefogásával és helyi támogatókkal tudunk összehozni minden évben egy profin rendezett, mégis
családias hangulatú terepfutó versenyt.”
Minden futót, sportolót, gyerekeket és felnőtteket egyaránt várunk szeretettel 2019. augusztus 3-án
a SZUFLA Futófesztiválon. Sok érdekes program, a gyerekeket játszóház, minden résztvevőt pedig
finom ebéd, palacsinta és rengeteg finomság vár a jóleső futáson kívül! Ez az a futóverseny, ami
örökké a futók szíve csücske marad!
Nevezni a www.szufla.hu oldalunkon a Nevezés re kattintva lehet még július végéig!
Várunk benneteket!!!
A SZUFLA CSAPATA