Tegnap jó kis versenyen voltunk Rákoscsabán. Változatos pálya, jó szalagozás, kedves rendezők, szép tavaszi táj. Zöld búzatáblák és virágzó kökénybokrok között futhattunk.

Az előző nap kezdődött derékfájásom miatt a helyszínen átneveztem a félmaratonról 12,8km-re. Ez a táv 1 kör volt, Rákoscsabáról a sporttelepről indulva átfutottunk az M0 alatt, kanyarogtunk Pécel határában, mezőkön, erdőcskéken át, majd vissza az M0 alatt Rákoscsabára. A félmaratonra nevezők ebből a körből, kis változtatásokkal kettőt tettek meg. Indítottak rövid távot is, 4,7km-t egy kis körön a településen belül.

Óvatosan kezdtem, Lencsés Évivel beszélgetve kocogtunk a mezőny végén, de 2-3km után egész jól belemelegedtem, előzgettem. A néhány erősebb emelkedőcskén inkább gyalogoltam, a végén pedig a két hosszú lejtőt kihasználva befogtam egy versenytársat. Az utolsó 2km-t beszélgetve együtt tettük meg, a célba érve megosztoztunk a helyezéseken. Átengedtem a 2. helyet :-)

Kardos Józsi a félmaratonon 3. lett 1:42 eredménnyel, illusztris társaságban. A győztes a kiváló Beda Szabolcs lett 1:25-tel, Józsi mögött 5 perccel pedig Frank Tibi érkezett be.

Osztogattuk a szórólapot a SZUFLA 50 versenyünkről. Volt elég sok futapestes, meg Róka Laci és barátai. Eljött Mózsik Józsi húga, Ildikó is, idén már ő is tagja egyesületünknek.

Ildikó szintén félmaratont futott, nem sok hiányzott neki, hogy megcsípje a női 3. helyet.

A versenyen Róka Laci barátunk készített fényképeket:

https://picasaweb.google.com/109600863537066753218/CsabaiTerepfutas21?authuser=0&feat=directlink#

 

A teljes eredménylista itt:

http://tofenek.hu/futas/csaba/csaba_2012eredmeny.pdf

Szabó Piroska

matadorbet güncel giriş
zbahis
matadorbet
fixbet güncel giriş
bets10
sekabet
zbahis
zbahis giriş
betmarino
zbahis
fixbet giriş
matadorbet
matadorbet
fixbet giriş
zbahis
zbahis
matbet
zbahis
holiganbet giriş
jojobet
casibom giriş
betmarino
betmarino
betmarino
matadorbet
fixbet
betci
ligobet güncel giriş
zbahis giriş
matadorbet giriş
matadorbet
matadorbet
betmarino
betmarino
betmarino
matadorbet
ligobet
fixbet
betmarino giriş
fixbet
fixbet giriş
matadorbet
fixbet
grandpashabet
sekabet giriş
marsbahis giriş
holiganbet giriş
jojobet