Te is elszoktál tévedni versenyeken? Én sajnos gyakran, bár eddig mindig plusz km-t tettem a versenyekbe, de most nem így történt.
Tegnap a Szufla Futók 21 km-es versenyén futottam. (3 körös, kanyargós, kalandos kis erdei útvonal) Elsőként értem a célba, de azonnal szóltam, a versenyszervezőknek, hogy vegyék le a nevemet a listáról, mert véletlenül lerövidítettem a pályát. Látva a mögöttem beérkező lány idejét, egyértelműen gyorsabb voltam nála, de aki levágja a pályát, annak nincs helye a dobogón. Nem voltam csalódott, bár az első helyezettek egy szép Hoka cipőt kaptak ajándékba. Üres kézzel, de tiszta lelkiismerettel jöttem haza. A versenyrendezők most is szuper versenyt raktak össze, a célban finom meleg étellel, palacsintával, málnaszörp válogatással vendégeltek meg minket és dinnyéből fulladásig ehettük magunkat. Az egyetlen verseny, ahol nem tévedtem el eddig, az a Spartathlon. Gratulálok a futótársaknak, akik ebben a melegben versenyeztek, a rendezőknek, akik a mi kedvünkért a hőségben is helytálltak, az önkéntes „szakácsnőknek”, akik a szabadtéren főztek ránk és azt a rengeteg palacsintát megsütötték. Szerintem ez nehezebb meló volt, mint futni. Jó volt találkozni és beszélgetni, együtt lenni veletek, a végén pedig az eredményhirdetésen megtapsolni titeket.
Jövőre újra itt találkozunk!
Tanulság: Nézz fel futás közben és ne csak a másik futó után fuss…
Ja, és utánam se gyertek, mert bármi megtörténhet .. 
Köszönöm a fotót. Fut a DOG